Pánik

A szobában van, hallok valamit.

Valami... valami ólálkodik itt.

Fújtat, duzzad, a padlón koppan

A nyála. Nem nézek oda, de ott van,

És megérezte, hogy megijedtem.

Hogy nincs itt senki. Csak mi ketten.

És most úgy mozdul meg, hogy én már tudom,

Ő figyel, és én ólálkodom.

Bénulok. Rettegek.

Kérem, de nem múlik el.

Könyörgök, de nem felel.

Nem tudok. Nem lehet.

Nem hall, nem ért. Vagy én, vagy ő.

De ő is pusztul, hogyha én.

Meg fog ölni, nincs remény.

Agyatlan élősködő

A félelem, mint a rák,

Nem fékezi meg magát,

Az övé, ami lakatlan,

Ami nem az enyém magamban.

Ő szétterül, én elfogyok,

Egyre vékonyabb vagyok.

Nem tudok. Nem kapok

Levegőt. Fulladok.

(Fulladok. Fulladok.)

Nincs szünet. Végtagok

Sincsenek, csak lüktetés.

Dobok vernek, ütnek. És

Fulladok.

(Fulladok. Fulladok.

Fulladok. Fulladok.)

De ez még én vagyok!

Nincs szünet. Végtagok

Sincsenek, csak lüktetés.

Dobok vernek, ütnek. És

Fulladok, de én vagyok

A fulladás, az én süket

Agyamban az én időm,

Én fájok, az én tüdőm,

Az én szívem, én verek!

Én viszem a vérerek

Végébe az életet!

Méterek és méterek

És kézfej, ujjak, ujjbegyek.

Megsűrűdöm a csontjaimban,

Belém gyűlik mind, amim van,

Ez itt az én helyem!

Elfoglalom az életem!

Pusztulj, félelem!